arcképek
Írunk-beszélünk képekről, helyzetekről, megfogalmazunk pár okosságot és összehordunk sok butaságot a „műről”, fesztiválokról, társulatokról, irányzatokról és még sok nagyszerű dologról. De „az embernél nincs semmi csodálatosabb”. Ezért úgy gondoltam, külön is összegyűjtöm azokat a beszélgetéseket, tisztelgő bemutatásokat – és sajnos: elköszönéseket –, amelyek középpontja, témája az alkotó, az ember (az alkotástól persze nem függetlenül).
Lengyel Anna
Az ember egy darabig számolja a halottakat, aztán föladja. És vár. Vagy álszenten, hazugul úgy tesz, mintha nem reménykedne, hogy.
Dömpi
A képen látható férfit nem fogjátok felismerni. Sosem lett volna internet-sztár. Vagy bármilyen sztár a saját körein kívül.
Tettamanti vernissage
Először is némi összeférhetetlenséget kell bejelentenem. Nem arról van szó, hogy Tettamanti Béla összeférhetetlen. Ha csak az volna! De rosszabb: a szomszédom.
Arcok a színházból
Valamikor, a messzi múltban, amikor a közösségi média, illetve a selfie fogalma is ismeretlen volt, szerencsés helyzetem sok-sok olyan színházi emberrel összehozott – a munkában és munkán kívül –, akivel bárki szívesen fényképezkedett volna. Akkor azt gondoltam, nem volna ízléses a magam arcát fényesítgetni azzal, hogy ezekről a találkozásokról hírt adok. És talán e találkozások tétjét, értelmét is módosította volna, ha interjúhelyzetté formálom őket.
Hogy helyes döntésnek, avagy túlzott (ál)szerénységnek minősül-e ez, ki-ki döntse el. Mindenesetre később kicsit bántam, hogy egy-egy „nagy” emberről nem készült afféle verbális pillanatfelvétel, és sok esetben már nem is fog. Ez mindenképp veszteség.
Ezért idővel mikrofonnal-tollal is elkezdtem néha óvatosan megközelíteni az embert a mű mögött (előtt, mellett).
Sőt, arra is rájöttem, hogy ha előtérbe tolakodni nem is szabad, éppenséggel magamat sem kell mindig kiretusálni a képből, hisz a legtöbben általában nem „szólóznak”, inkább párbeszédet folytatnak, és a főszereplőről igen sokat elmond, miként kapcsolódik a partneréhez.
Olvasnivaló
Egy argentin Párizsban (Jorge Lavelli) Színház 1990.
Két vendégnorvég – Párhuzamos interjú Julian Garnerrel és Ölveczky Cecíliával. Színház 1997. augusztus.
Wesker ölte meg Mostelt Beszélgetés az angol drámaíróval Színház 1997. szeptember
Paál István (1942-1998) Színház 1998. április
Másfél üveg sör árván. Osztovits Levente (1940-2006) Színház 2006.
Bond kérdez Edward Bond Budapesten Színház 2010. április
A legnagyobb adomány a nevetés: Budapesti beszélgetés Peter Brookkal szinhaz.net 2016. december 14.
Az első nyolcvan év Tom Stoppard születésnapjára, szinhaz.net 2017. július 3.
Az első hetven év (Presser Gábor születésnapjára), Kultúrpart 2018. 05. 27.
Térköltő (beszélgetés Aurélien Boryval) revizoronline 2021. november 16.
Biztonság? Nem! Kölcsönös tisztelet? Igen! PC Talks 1 – beszélgetés Alisa Solomonnal, szinhaz.net 2021. november 5.
Szakadatlan tanulás az életem PC Talks 2 – beszélgetés Gideon Lesterrel, szinhaz.net 2022. március 9.
Szeretem elbizonytalanítani magamat PC Talks 3 – beszélgetés Mei Ann Teóval, szinhaz.net 2022. április 20.
Világpolgárnak tartom magam PC Talks 4 – beszélgetés Raymond O. Caldwell-lel, szinhaz.net 2022. augusztus 2.
Az én latino szereplőim zűrös figurák PC TALKS II. évf./1.: Az Oregon államban élő Octavio Solis drámaíróval Upor László dramaturg, műfordító beszélgetett, szinhaz.net 2023. május 26.
Sosem tudtam eleget, illetve nem éreztem úgy, hogy eleget tudok /PC TALKS II. évf./2.: Todd London íróval Upor László beszélgetett szinhaz.net/ 2023. szeptember 22.
Olcsó, lerobbant helyeket! /PC TALKS II. évf./3.: Anne Washburn New York-i drámaíróval Upor László dramaturg, műfordító beszélgetett szinhaz.net/ 2023. december 13.
Shakespeare nem csak fehérbőrű figurákat írt /PC TALKS II. évf./4.: Három New York-i színházi emberrel és aktivistával, Christine Toy Johnson, Nandita Shenoy színész-drámaírókkal, és Pun Bandhu színész-producerrel Upor László, budapesti dramaturg-műfordító beszélgetett szinhaz.net/ 2024. február 9.
Arcok és ételek (Borsmenta)
A Borsmenta olyan magazin, amelyben a gasztronómia vagy a bor jeleseinek arca legalább olyan fontos, mint az étel vagy az ital, amelyet éppen ő készít.
Szabó Edit főszerkesztővel pedig azt találtuk ki, hogy egy ilyen magazinban helye-értelme van máshonnan jól ismert alkotókat, szellemi embereket terített asztalhoz ültetni, beszéltetni. A kultúráról, az életről – aminek hangsúlyos része az étel- és italfogyasztás kultúrája, a szokások és megszokások, az ízlelés és az ízlés.
Olvasnivaló
Báron György – Mint a filmeken
Divéki Balázs – Üres a tér
Gimesi Dóra – Mint a mesében
Iványi Gábor – Leülni egy asztalhoz
Iványi Gábor – Ne akarj mindent felfalni
Kiss Imre – Gémerfúd
Máté Gábor – Mint a színpadon
Mélyi József – Hegel összes szeletelve
Presser Gábor – Kíváncsian eszem
Presser Gábor – A szilvásgombóc jó csillagzata
Radnóti Sándor – Mint a könyvekben
Arcok és a nagyvilág
A világjárvány elmondhatatlan pusztítást vitt és visz végbe, ami a súlyos emberi veszteséghez nem mérhető, de szintén húsba vágó gazdasági, társadalmi következményekkel is jár.
A puszta életben maradáson túl cél az értelmes túlélés, ezért az élet minden területén új stratégiákat kellett villámgyorsan kialakítani.
Ez a kulturális intézmények és szereplők alkalmazkodó képességét, kreativitását olykor nemcsak próbára tette, hanem ösztönözte is. Olyan formák, megoldások, technikák bukkantak elő, amelyeket korábban nem ismertünk, nem használtunk, esetleg fintorogva negligáltunk – és hoztak nem várt könnyítést vagy frissítést is.
Az online térbe kényszerítettség utólag kézenfekvőnek tűnő lehetőségeket is felszínre hozott. Amilyen az online közvetítés vagy épp az eleve elektronikus térbe tervezett előadás. Illetve hogy a világ különféle csücskein ülők gyakorlatilag „háztartási eszközök” (egy mobiltelefon vagy számítógép) segítségével nyilvános térben kapcsolódhatnak össze. A „zoom-interjú” műfaja.
A Trafó kezdeményezésére két hónapon keresztül (számomra) nagyon izgalmas beszélgetéseket folytattam gondosan párba válogatott, külföldön élő-dolgozó magyar művészekkel.
Ennek a szívemhez különösen közel álló sorozatnak a lezáró adása megtisztelő (előre nem tervezett) bónusz lett: a megkérdezett kérdező. Ennek talán az „Önarckép” fejezetben volna a helye – vagy mégsem, hisz nem én faggatom önmagamat.
Világhazafiak 1-9.